Ugrás a tartalomhoz

Artyści


Ildikó Tóth
3

Ildikó Tóth

Ur.: 1966. augusztus 29. (Hatvan)

Színésznő

Gyerekkorát Marcaliban töltötte, Marcaliban végezte a gimnáziumot. Érettségi után a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz jelentkezett gyakornoknak, de nem járt sikerrel. Ezt követően a helyi fonógyárban dolgozott, és bejárt a színház próbáira. Csak második próbálkozása után vették fel a Színművészeti Főiskolára, közben stúdiós volt a Nemzeti Színháznál.…

 Więcej

Aktualne tytuły


Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

Színésznő

Gyerekkorát Marcaliban töltötte, Marcaliban végezte a gimnáziumot. Érettségi után a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz jelentkezett gyakornoknak, de nem járt sikerrel. Ezt követően a helyi fonógyárban dolgozott, és bejárt a színház próbáira. Csak második próbálkozása után vették fel a Színművészeti Főiskolára, közben stúdiós volt a Nemzeti Színháznál. A főiskolán Szinetár Miklós osztályában tanult; 1990-ben diplomázott. Négy évig a Radnóti Miklós Színház, újabb négy évig pedig az Új Színház művésze volt. Rövid ideig a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja volt. Szabadúszóként közreműködött többek között a Thália Színházban, a Rózsavölgyi Szalonban, valamint a tatabányai Jászai Mari Színházban is.

Díjak, elismerések:
1994: Jászai Mari-díj
2000: Magyar Filmszemle, színésznő alakítás különdíja: Jadviga Párnája c. film
2005: Magyar Filmszemle, a legjobb epizódszereplő díja: Ég veled c. film
2005: POSZT: a Baranya megyei önkormányzat különdíja a legjobb alakításért
2009: Érdemes művész
2019: Prima Primissima díj
2020: Kiváló művész

Fontosann színházi szerepei:
A fogadósnő (bemutató: 2007. július 26. Centrál Színház)
A hülyéje (bemutató: 2007. április 27. Csiky Gergely Színház)
A negyedik kapu (bemutató: 2004. június 16. Jászai Mari Színház, Népház)
A negyedik kapu (bemutató: 2014. augusztus 23. FÜGE Produkció)
A négyszögletű kerek erdő színész (bemutató: 2001. március 8. Csiky Gergely Színház)
A szecsuáni jólélek (bemutató: 2006. március 10. Jászai Mari Színház, Népház)
A titok arat - Ady est 3. (bemutató: 2012. október 8. Medve Színpad)
Az álom féltestvére (bemutató: 2013. január 19. FÜGE Produkció)
Az ígéret földje (bemutató: 2012. október 19. Centrál Színház)
Az öldöklő tejcsarnok (avagy Piszkos Fred nem lép közbe sajnos) (bemutató: 2007. február 23. Jászai Mari Színház, Népház)
Balfácánt vacsorára (bemutató: 2015. július 20. Vörösmarty Színház)
Chioggiai csetepaté (bemutató: 2012. december 12. Kecskeméti Katona József Színház)
Csak egy szög (bemutató: 2003. október 10. Csiky Gergely Színház)
Cseresznyéskert (bemutató: 2009. március 20. Weöres Sándor Színház)
Don Juan (bemutató: 2001. április 28. Csiky Gergely Színház)
Egy élet e tánc... (bemutató: Vígszínház)
Egy régi kertben (bemutató: 2013. december 20. Nemzeti Táncszínház)
Ezekben az időtlen órákban (bemutató: 2010. október 26. Thália Színház)
Feleségem története (bemutató: Jászai Mari Színház, Népház)
Füst Milán rejtélyes múzsája (bemutató: Petőfi Irodalmi Múzeum)
Haramiák (bemutató: 1999. október 2. Jászai Mari Színház, Népház)
Helló, dr. Mengele! (bemutató: Művészetek és Irodalom Háza)
Hófehérke (bemutató: 2004. február 3. Csiky Gergely Színház)
Isten háta mögött (bemutató: 2015. április 16. Rózsavölgyi Szalon Arts & Café)
Ivanov (bemutató: 2004. március 27. Katona József Színház)
Kaméliás (bemutató: 2010. március 26. Thália Színház)
Kasimír és Karoline (bemutató: 2002. április 19. Csiky Gergely Színház)
Kaukázusi krétakör - Tatabánya (bemutató: 2009. szeptember 26. Jászai Mari Színház, Népház)
Képzelt beteg (bemutató: 2014. március 29. Budaörsi Latinovits Színház)
Kreutzer szonáta (bemutató: 2000. április 25. Budapesti Kamaraszínház - Ericsson Stúdió)
Lúdas Matyi (bemutató: 2000. szeptember 19. Csiky Gergely Színház)
Lüszisztraté (bemutató: Sanyi és Aranka Színház)
Mirandolina (bemutató: 2013. március 9. Vörösmarty Színház)
Mizantróp (Az új embergyűlölő) (bemutató: 2008. február 8. Kecskeméti Katona József Színház)
Mr. Carter avagy végső leszámolás Dr. Quartzcal (bemutató: Jászai Mari Színház, Népház)
Negyedik nővér (bemutató: 2004. október 3. Radnóti Miklós Színház)
Őfelsége komédiása (bemutató: 2014. október 18. Vörösmarty Színház)
Romantikus komédia (bemutató: Thália Színház)
Sirály (bemutató: 2015. február 28. Jászai Mari Színház, Népház)
Szent György és a Sárkány (bemutató: 2001. november 23. Katona József Színház)
Szentek fecsegése (bemutató: 2001. március 29. Thália Színház)
Szenvedéstörténet (bemutató: 2001. október 8. Csiky Gergely Színház)
Szerelem (bemutató: 2005. március 25. Jászai Mari Színház, Népház)
Szindbád kertje (bemutató: 2001. augusztus 9. Óbudai Társaskör)
Tahiti (bemutató: Merlin)
Távolsági szerelem (bemutató: 2013. október 29. Rózsavölgyi Szalon Arts & Café)
Top Dogs (bemutató: 2002. április 12. Kamra)
Tótferi (bemutató: 2000. március 19. Bárka Színház)
Váltságdíj (bemutató: 2012. január 22. Neptun Brigád)
Vándoristenek (bemutató: Fogasház)
Ványa bácsi (bemutató: 2004. március 26. Csiky Gergely Színház)
Vérnász (bemutató: 2008. október 24. Honvéd Együttes)
Világvevő (bemutató: 2000. január 21. Bárka Színház)
Yerma (bemutató: 2011. április 21. Radnóti Miklós Színház)

Filmek és színházi felvételek:
Segítség! Itthon vagyok! (magyar sorozat, 2020)
Don Juan kopaszodik (magyar tévéfilm, 2020)
Bátrak földje (magyar sorozat, 2020)
A színésznő (ff., magyar filmdráma, 2018)[4]
A Viszkis (szín., magyar akciófilm, 2017)
Aurora Borealis – Északi fény (2017)
A tökéletes gyilkos (2016)
Aranyélet (szín., magyar filmsor., 2015)
Noé (szín., mb., am. filmdráma, 2014) szinkronhang
Zavarok (szín., magyar tévéf., 2014)
A galamb papné (szín., magyar tévéf., 2013)
Műkincsvadászok (szín., mb., am.-német filmdráma, 2013) szinkronhang
T.S. Spivet különös utazása (szín., mb., francia-kan. családi film, 2013) szinkronhang
Az ajtó (szín., magyar-német filmdráma, 2012)
Pillangó (szín., magyar rom. dráma, 2012)
Csalfa Karma (szín., magyar filmsor., 2011)
Csomagtartó (szín., magyar kisjátékf., 2011)
Tűzvonalban (szín., magyar tévéfilmsor., 2008)
A nyomozó (szín., magyar thriller, 2008)
Csak egy szög (szín., magyar színházi felv., 2008)
Csehov: Ivanov (szín., magyar színházi felv., 2007)
Ivanov (szín., magyar színházfilm, 2007)
Mátyás, a sosem volt királyfi (szín., magyar tévéfilm sor., 2006)
Rokonok (szín., magyar filmdráma, 2006)
Sztornó (szín., magyar játékf., 2006)
Ég veled! (szín., magyar-kan.-olasz filmdráma, 2005)
Síró ponyva (szín., magyar versösszeáll., 2005)
Kelj fel, komám, ne aludjál! (szín., magyar filmszat., 2002)
Na végre, itt a nyár! (szín., magyar vígj., 2001)
Csocsó, avagy éljen május elseje! (szín., magyar vígj., 2001)
Felhő a Gangesz felett (szín., magyar filmdráma, 2001)
Citromfej (szín., magyar filmszat., 2000)
Jadviga párnája (szín., magyar filmdráma, 2000)
El Nino - A Kisded (szín., magyar vígj., 1999)
Kisváros (szín., magyar tévéfilmsor., 1998)
Csinibaba (szín., magyar vígj. 1997)
Kalaf (szín., magyar játékf., 1996)
Carl Sternheim: A bugyogó (szín., magyar színházi felv., 1994)
Köd (szín., magyar játékf., 1994)
Törvénytelen (szín., magyar krimi, 1994)
A három nővér (szín., magyar filmdráma, 1992)
Yvonne, burgundi hercegnő (1990) (TV-film)
Ibsen: Nóra (szín., magyar színházi felv., 1989)
Iphigenia Auliszban (szín., magyar színházi közv., 1989)
Levelek a zárdából (szín., magyar tévéjáték, 1989)
Egy kicsit én, egy kicsit te (szín., magyar vígj., 1984)
Aki hallja, aki nem hallja - Orsós Jakab portré (szín., magyar dokumentumf.) közreműködő
Barta Lajos: Szerelem (szín., magyar színházi felv.)
Emlékpróba (szín., magyar film) közreműködő

A fogadósnő ( Mirandolína )

A fogadósnő ( Mirandolína )

Budaörsi Latinovits Színház
  • Mirandolina
A fogadósnő (Mirandolina)

A fogadósnő (Mirandolina)

Centrál Színház
  • Mirandolina
A Képzelt Beteg

A Képzelt Beteg

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Toinette
A Vágy nevű villamos

A Vágy nevű villamos

Vörösmarty Színház
  • Ilona
Apák és fiúk

Apák és fiúk

Vörösmarty Színház
  • Anna Szergejevna Ogyincova, özvegy földbirtokos
Az ajtó

Az ajtó

Vörösmarty Mozi
  • Orvos
Az aranyműves boltja

Az aranyműves boltja

Magyar Állami Operaház
  • Teréz
Az ember tragédiája 2.0

Az ember tragédiája 2.0

Vörösmarty Színház
  • Éva, Ádám anyja, Barátnő
Az ígéret földje

Az ígéret földje

Centrál Színház
  • Dawn
Az öreg hölgy látogatása

Az öreg hölgy látogatása

Vörösmarty Színház
  • Claire Zahanassian, született Klára Wascher multimilliomos
BALFÁCÁNT VACSORÁRA

BALFÁCÁNT VACSORÁRA

Vörösmarty Színház
  • Christine
Balfácánt vacsorára

Balfácánt vacsorára

Veszprémi Petőfi Színház
  • Christine
Balfácánt vacsorára

Balfácánt vacsorára

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Christine
Balfácánt vacsorára

Balfácánt vacsorára

Vörösmarty Színház
  • Christine
Balfácánt vacsorára - Pelikán udvar

Balfácánt vacsorára - Pelikán udvar

Vörösmarty Színház
  • Christine
Balfácánt vacsorára!

Balfácánt vacsorára!

Móricz Zsigmond Színház
  • Christine
Chioggiai csetepaté

Chioggiai csetepaté

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Pasqua asszony, Toni felesége
Chioggiai csetepaté - előszilveszi előadás

Chioggiai csetepaté - előszilveszi előadás

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Pasqua asszony, Toni felesége
Chioggiai csetepaté - Nagyszínház

Chioggiai csetepaté - Nagyszínház

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Pasqua asszony, Toni felesége
Füge : Negyedik Kapu

Füge : Negyedik Kapu

Reök Palota
  • Aktor
Goldoni: Chioggiai csetepaté (komédia)

Goldoni: Chioggiai csetepaté (komédia)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Pasqua asszony, a felesége
Három nővér

Három nővér

Vörösmarty Színház
  • Mása
Illúziók

Illúziók

Vörösmarty Színház
  • Aktor
Illúziók

Illúziók

Móricz Zsigmond Színház
  • Sandra
Ivan Viripajev: Illúziók - Hirtling István, Varga Mária, Tóth Ildikó, Debreczeny Csaba

Ivan Viripajev: Illúziók - Hirtling István, Varga Mária, Tóth Ildikó, Debreczeny Csaba

Rózsavölgyi Szalon
  • Aktor
Ivanov

Ivanov

Katona József Színház
  • Anna Petrovna
Ivanov - with English subtitles

Ivanov - with English subtitles

Katona József Színház
  • Anna Petrovna
John Cariani: Isten háta mögött- Tóth Ildikó, Sipos Vera, Erdélyi Timea, Domokos László,Fándly Csaba

John Cariani: Isten háta mögött- Tóth Ildikó, Sipos Vera, Erdélyi Timea, Domokos László,Fándly Csaba

Rózsavölgyi Szalon
  • Aktor
József Attila – Vers-estek a Müpában

József Attila – Vers-estek a Müpában

Müpa
  • Aktor
Kaméliás

Kaméliás

Budapesti Tavaszi Fesztivál
  • Marguerite Gautier
Kaméliás

Kaméliás

Thália Színház
  • Marguerite Gautier
Kárpáti Péter: A negyedik kapu

Kárpáti Péter: A negyedik kapu

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Aktor
Kárpáti Péter: Negyedik kapu

Kárpáti Péter: Negyedik kapu

Gólem Színház
  • Aktor
Kartonpapa

Kartonpapa

Móricz Zsigmond Színház
  • Éva
Kartonpapa

Kartonpapa

Vörösmarty Színház
  • Éva
Kaukázusi krétakör - Tatabánya

Kaukázusi krétakör - Tatabánya

Jászai Mari Színház, Népház
  • Gruse
Képzelt beteg

Képzelt beteg

Budaörsi Latinovits Színház
  • Toinette
Képzelt beteg

Képzelt beteg

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Toinette, szolgáló Arganéknál
Lucy Prebble: Mellékhatás - Tóth Ildikó, Lengyel Ferenc, Sodró Eliza, Porogi Ádám

Lucy Prebble: Mellékhatás - Tóth Ildikó, Lengyel Ferenc, Sodró Eliza, Porogi Ádám

Rózsavölgyi Szalon
  • Aktor
Lüszisztraté

Lüszisztraté

Trio Kulturális Bt.
  • Aktor
Magyar Állami Népi Együttes: Az örök Kalotaszeg

Magyar Állami Népi Együttes: Az örök Kalotaszeg

Hagyományok Háza
  • Kostiumy
Mirandolina

Mirandolina

Vörösmarty Színház
  • Mirandolina
Neptun Brigád: Váltságdíj

Neptun Brigád: Váltságdíj

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Maria Garralda, nyomozó
Őfelsége komédiása

Őfelsége komédiása

Vörösmarty Színház
  • Madeleine Molière
Őfelsége komédiása - Székesfehérvár

Őfelsége komédiása - Székesfehérvár

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Madeleine Bejart
Play Strindberg

Play Strindberg

Vörösmarty Színház
  • Aktor
Play Strindberg 1

Play Strindberg 1

Vörösmarty Színház
  • Alice
Play Strindberg 2

Play Strindberg 2

Vörösmarty Színház
  • Alice
Play Strindberg 3

Play Strindberg 3

Vörösmarty Színház
  • Alice
Play Strindberg 4

Play Strindberg 4

Vörösmarty Színház
  • Alice
Romantikus komédia

Romantikus komédia

Thália Színház
  • April
Szép Ernő: Vőlegény

Szép Ernő: Vőlegény

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Aktor
Tasnádi István: Kartonpapa

Tasnádi István: Kartonpapa

Hírös Agóra
  • Éva
Titkos Társulat - Tünet Együttes: AZ ÁLOM FÉLTESTVÉRE

Titkos Társulat - Tünet Együttes: AZ ÁLOM FÉLTESTVÉRE

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Aktor
Tom Kempinski: Távolsági szerelem - Tóth Ildikó és Lukács Sándor

Tom Kempinski: Távolsági szerelem - Tóth Ildikó és Lukács Sándor

Rózsavölgyi Szalon
  • Sarah
Tom Kempinski: Távolsági szerelem - Tóth Ildikó és Lukács Sándor

Tom Kempinski: Távolsági szerelem - Tóth Ildikó és Lukács Sándor

Rózsavölgyi Szalon
  • Sarah
Top Dogs

Top Dogs

Katona József Színház
  • Anna
Top Dogs

Top Dogs

Katona József Színház
  • Anna
Top Dogs

Top Dogs

Katona József Színház
  • Anna
Váltságdíj

Váltságdíj

Thália Színház
  • Maria Garralda, nyomozó
Váltságdíj

Váltságdíj

Millenáris
  • María, nyomozó
Váltságdíj

Váltságdíj

Új Színház
  • MARÍA, nyomozó
Váltságdíj - főpróba

Váltságdíj - főpróba

Új Színház
  • MARÍA, nyomozó
Vőlegény

Vőlegény

Veszprémi Petőfi Színház
  • Aktor
Vőlegény

Vőlegény

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor
Vőlegény

Vőlegény

Móricz Zsigmond Színház
  • Aktor
Vőlegény

Vőlegény

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Aktor
VŐLEGÉNY - Orlai Produkció

VŐLEGÉNY - Orlai Produkció

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Aktor
VŐLEGÉNY - vígjáték - Az Orlai Produkciós Iroda előadása

VŐLEGÉNY - vígjáték - Az Orlai Produkciós Iroda előadása

Kölcsey Központ
  • Aktor
VSZF 2017. Apák és fiúk (Székesfehérvár)

VSZF 2017. Apák és fiúk (Székesfehérvár)

Thália Színház
  • Anna Szergejevna Ogyincova, özvegy földbirtokos
Yerma

Yerma

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • JÓKEDVŰ ASSZONY

Polecamy


Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.