művész
 
										Kálmán Eszter
Látvány és díszlettervező.
1983-ban született Budapesten. Egyetemre Angliába járt, a University of Bristol Drama Department színházi képzését végezte el, ahol díszlettervezésre és performance rendezésre specializálódott.
2010 óta rendez saját kísérleti előadásokat, tervez díszletet és jelmezt független és kőszínházaknak egyaránt.
2014-ben Izsák Lilivel közösen…			
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Látvány és díszlettervező.
1983-ban született Budapesten. Egyetemre Angliába járt, a University of Bristol Drama Department színházi képzését végezte el, ahol díszlettervezésre és performance rendezésre specializálódott.
2010 óta rendez saját kísérleti előadásokat, tervez díszletet és jelmezt független és kőszínházaknak egyaránt.
2014-ben Izsák Lilivel közösen elnyerte a Színikritikusok Díját a Stuart Mária jelmeztervezéséért. 
Fontosabb munkái:
Gondnokság – díszlet, jelmez - Katona József Színház – 2011-2013 – rendezők: Kovács Dániel és Dömötör András
Hamupipőke – koncepció, látvány – Trafó – 2012 – rendező: Kálmán Eszter
Illaberek – díszlet, jelmez – Katona József Színház – 2013 – rendező: Máté Gábor
Justine – koncepció, látvány – Trafó – 2013 – rendező: Kálmán Eszter
Peter Weiss: M/S – díszlet, jelmez – Katona József Színház – 2014 – rendező: Dömötör András
Friedrich Schiller: Stuart Mária – díszlet, jelmez, Izsák Lilivel közösen – Örkény Színház – 2014 - rendező: Gáspár Ildikó
Arthur Miller: Az Ügynök halála – díszlet, jelmez – Örkény Színház – 2016 – rendező: Mácsai Pál
A Tó – koncepció, látvány – Trafó/Jurányi – 2017 – rendező: Kálmán Eszter
Joseph Roth: Hiob – díszlet, jelmez – Schauspielhaus Graz – 2018 – rendező: Dömötör András
Kísértetek: díszlettervező - Centrál Színház
Kasimir és Karoline : jelmez- és díszlettervező - Centrál Színház
Arthur Miller: A SALEMI BOSZORKÁNYOK, Rendező: Alföldi Róbert
Díszlettervező, jelmeztervező: Kálmán Eszter, Weöres Sándor Színház, Szombathely, 2018.05.11.
Jospeh Roth: HIOB (A regényt színpadra alkalmazta Koen Tachelet), Rendező: Dömötör András
Díszlettervező,jelmeztevező: Kálmán Eszter, Schauspielhaus Graz, 2017.11.17.
Sylvia Plath: ÜVEGBÚRA (A regényt színpadra alkalmazta Mikó Csaba), Rendező: Widder Kristóf
Díszlettervező,jelmeztervező: Kálmán Eszter, Örkény István Színház, 2018.05.26.
 
										'84
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Díszlet, jelmez
 
										3 TÉL
Csiky Gergely Színház- Díszlet- és jelmeztervező
 
										A brémai muzsikusok
SZFE- Jelmez
 
										A bunda
SZFE- díszlet-jelmez
 
										A furcsa pár - női változat
Vörösmarty Színház- Díszlet
 
										A furcsa pár - női változat
Vörösmarty Színház- Díszlet
 
										A furcsa pár - női változat
Vörösmarty Színház- Díszlet
 
										A gondnok
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- Díszlet-jelmez
 
										A GONDNOKSÁG
Katona József Színház- Látvány
 
										A GONDNOKSÁG - I. előadás Színházi Sitcom
Katona József Színház- Látvány
 
										A GONDNOKSÁG - VIII. előadás - Évadzáró epizód
Katona József Színház- Látvány
 
										A GONDNOKSÁG II_
Katona József Színház- Látvány
 
										A Gondnokság-Katona József Színház Humorfesztivál
Thália Színház- Látvány
 
										A jegyzőkönyv / Tracy Letts
Kultúrbrigád- Látvány–jelmez
 
										A KÉTELY - Szabadtéri bemutató - Orlai Produkció
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Díszlet
 
										A NEGYEDIK - Dante pokla
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- Jelmez
 
										A Nyilas Mihály-affér
SZFE- Látvány
 
										A salemi boszorkányok
Weöres Sándor Színház- Díszlet, jelmez
 
										A vágy
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- Díszlet-jelmez
 
										Álarcosbál
Budaörsi Latinovits Színház- Díszlet
 
										Álarcosbál - Nyilvános főpróba
Budaörsi Latinovits Színház- Díszlet
 
										AlkalMáté Trupp: JORDÁN ADÉL
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Látvány
 
										Álom luxuskivitelben
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- Jelmez
 
										Amikor találkoztam Barisnyikovval
6szín- alkotótárs
 
										Amikor találkoztam Barisnyikovval
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Alkotótárs
 
										AMIKOR TALÁLKOZTAM BARISNYIKOVVAL (6SZÍN)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Alkotó
 
										AZ IGAZGATÓ ÚR - FreeSzFE vizsgaelőadás
Ferencvárosi Pinceszínház- Jelmez
 
										Az igazság gyertyái
Városmajori Szabadtéri Színpad- Díszlet
 
										Az ügynök halála
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Díszlet, jelmez
 
										Az ügynök halála-VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Díszlet, jelmez
 
										Az úrhatnám polgár
Magyar Állami Operaház- Látványtervező
 
										Az üvegbúra.
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Tervező
 
										Bádogdob
Katona József Színház- Jelmez
 
										Bádogdob
Katona József Színház- Jelmez
 
										Bagoly és Cica
Móricz Zsigmond Színház- Díszlet, jelmez
 
										Bagoly és Cica
Csiky Gergely Színház- Díszlet és jelmez
 
										Bagoly és Cica
Weöres Sándor Színház- Jelmez
 
										Bagoly és Cica
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Díszlet, jelmez
 
										Bagoly és cica
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Jelmez
 
										Bagoly és Cica
Belvárosi Színház- Jelmez
Bagoly és cica
Szegedi Nemzeti Színház- Jelmez
 
										Balkon kilátással
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Látványtervező
 
										Balkon kilátással
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Látványtervező
 
										Balkon kilátással
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Díszlet, jelmez
 
										BALKON KILÁTÁSSAL
Belvárosi Színház- Látványtervező
 
										Balkon kilátással
Belvárosi Színház- Látványtervező
 
										Balkon kilátással - Orlai Produkció
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Látványtervező
 
										Balkon Kilátással Színházi Előadás
Egri Kulturális és Művészeti Központ- Látványtervező
Becéző szavak
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Díszlet
 
										Becéző szavak
Cervinus Teátrum- Díszlet
 
										Becéző szavak
Vörösmarty Színház- Díszlet
 
										Becéző szavak
Belvárosi Színház- Díszlet
 
										Becéző szavak
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Díszlet
 
										Becéző szavak - Orlai Produkció
Kálmán Imre Művelődési Központ- Díszlet
 
										Bernd Róza
Thália Színház- Díszlet és jelmez
 
										Bernstein-Sondheim: West Side Story
Szegedi Szabadtéri Játékok- Díszlet
 
										Bihari
Katona József Színház- Jelmez
Bill Manhoff: Bagoly és cica
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Díszlet, jelmez
 
										BILL MANHOFF: BAGOLY ÉS CICA - színmű egy részben - az Orlai Produkciós Iroda előadása
Kölcsey Központ- Jelmez
 
										Brand
SZFE- Látványtervező
 
										Budapest, Te!
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Díszlet
 
										Budapest, Te! - ősbemutató
Városmajori Szabadtéri Színpad- Díszlet
 
										Budapest, Te! - Orlai Produkció
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Díszlet
 
										Budapest, Te! - zenés városnézés
Belvárosi Színház- Díszlet
 
										Budapest, Te! - zenés városnézés
Vaskakas Bábszínház- Jelmez
 
										Cserenadrág
Katona József Színház- A rendező munkatársa
 
										Cserna-Szabó András: SÖMMI. - K2 Színház
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Díszlet
 
										Dan Gordon: Becéző szavak
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Díszlet
 
										DON QUIJOTE VOLTAM
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Jelmez
 
										Egy fenékkel két lovat
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Jelmez
 
										Egy fenékkel két lovat - Orlai Produkciós Iroda
Kálmán Imre Művelődési Központ- Díszlet-jelmez
 
										Egyasszony
Balatonfüred Kongresszusi Központ- Díszlet, jelmez
 
										Egyasszony
Csokonai Rendezvényház- Díszlet-jelmez
 
										Egyasszony
B32 Galéria és Kultúrtér- Jelmez
 
										EgyAsszony
Veszprémi Petőfi Színház- Díszlet, jelmez
Egyasszony
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Jelmez
 
										Egyasszony
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Díszlet, jelmez
 
										Egyasszony
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Jelmez
 
										Egyasszony
Móricz Zsigmond Színház- Díszlet, jelmez
 
										Egyasszony
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Díszlet-jelmez
 
										EGYASSZONY - KÖNYVÜNNEP ÉS ELŐADÁS
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Díszlet-jelmez
 
										EGYASSZONY - Orlai Produkció
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Díszlet - Jelmeztervező
 
										Egyasszony - Tenki Réka előadásában
Általános 2- Díszlet, jelmez
 
										Fear the Szaknévsor
Móricz Zsigmond Színház- Látvány
 
										Flódni
Városmajori Szabadtéri Színpad- Díszlet
 
										Furcsa pár
Szarvasi Vízi Színház- Díszlet
 
										Furcsa pár - női változat 1
Vörösmarty Színház- Díszlet
 
										Furcsa pár - női változat 2
Vörösmarty Színház- Díszlet
 
										Furcsa pár - női változat 3
Vörösmarty Színház- Díszlet
 
										GONDNOKSÁG - III. előadás Színházi Sitcom
Katona József Színház- Látvány
 
										Gondnokság - IV. előadás Színházi Sitcom
Katona József Színház- Látvány
 
										GONDNOKSÁG - V. előadás Színházi Sitcom
Katona József Színház- Látvány
 
										GONDNOKSÁG - VI. előadás Színházi Sitcom
Katona József Színház- Látvány
 
										GONDNOKSÁG - VII. előadás Színházi Sitcom
Katona József Színház- Látvány
 
										GONDOKSÁG - II. előadás Színházi Sitcom
Katona József Színház- Látvány
 
										H@Hamlet
Általános 2- Látvány
 
										H@Hamlet- Scallabouche Theatre
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Látvány
 
										Hannibál tanár úr / Móra Ferenc nyomán / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád- Díszlet
 
										Heilbronni Katica
Stúdió K Színház- Jelmez
 
										Heinrich Böll – Bereményi Géza: Katharina Blum elveszett tisztessége
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Díszlet
 
										Hernádi pont
Weöres Sándor Színház- Díszlet, jelmez
 
										HERNÁDI PONT
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Díszlet-, jelmez
 
										Hernádi pont
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Díszlet, jelmez
 
										HERNÁDI pont Hernádi Judit zenés estje
Veszprémi Petőfi Színház- Díszlet, jelmez
Hernádi pont - Hernádi Judit zenés estje
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Jelmez
 
										HERNÁDI pont - Hernádi Judit zenés estje
Postakürt Alapítvány- Díszlet-jelmez
 
										HERNÁDI PONT - Orlai Produkció
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Díszlet-, jelmez
 
										Hernádi pont -Hernádi Judit zenés estje
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Díszlet, jelmez
 
										HétFü Vaskakas Bábszínház-Orlai Produkció: A hullaégető
Szegedi Nemzeti Színház- Látvány
 
										HOLT KÖLTŐK TÁRSASÁGA (15+)
Csiky Gergely Színház- Jelmez
 
										HOLT KÖLTŐK TÁRSASÁGA / Tom Schulman / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád- Jelmez
 
										Holt költők társasága / Tom Schulman / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád- Jelmez
 
										Illaberek
Katona József Színház- Jelmez
 
										Kácsor Zsolt: CIGÁNY MÓZES (Katona József Színház)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Díszlet-jelmez
 
										Kálmán Eszter: A TÓ
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Rendező
 
										Kálmán Eszter: A Tó
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Látvány
 
										Kálmán Eszter: Justine
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Rendező
 
										Kasimir és Karoline
Centrál Színház- Díszlet
 
										Katharina Blum elvesztett tisztessége
Budaörsi Latinovits Színház- Díszlet
 
										Katharina Blum elvesztett tisztessége - Nyilvános főpróba
Budaörsi Latinovits Színház- Díszlet
 
										Kivi
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Tervező
 
										Kosztolányi Dezső: Nero
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Jelmez
 
										Krabat a Fekete Malomban
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Jelmez- és bábtervező
 
										Leonce és Léna
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Díszlet és jelmeztervező
 
										Leonyid Zorin: Varsói melódia
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Díszlet-jelmez
 
										Leonyid Zorin:Varsói melódia
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Díszlet-jelmez
 
										M/S
Katona József Színház- Díszlet-, Jelmeztervező
 
										M/S
Katona József Színház- Díszlet-, Jelmeztervező
 
										MÁRTÍROK
Katona József Színház- Díszlet
 
										Mártírok
Katona József Színház- Díszlet
 
										Mi történt Baby Jane-nel?
Hatszín Teátrum- Díszlet
 
										Minden ROLOssz Varieté, jut eszembe, nem!
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Díszlet
 
										Mindent Éváról
Veszprémi Petőfi Színház- Díszlet
 
										Mindent Éváról
Móricz Zsigmond Színház- Díszlet
Mindent Éváról
Belvárosi Színház- Díszlet
 
										Mindent Éváról
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Díszlet
 
										Mindent Éváról
Weöres Sándor Színház- Rendező
 
										Mindent Éváról - Orlai Produkciós Iroda
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rendező
 
										Mirkó királyfi
Millenáris- Jelmez
 
										Moliere - the passion
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- Jelmeztervező
 
										MOST Fesztivál - Heilbronni Katica
Jászai Mari Színház, Népház- Jelmez
 
										MOST Fesztivál - Nero - „A semmi nem a tied. Csak a minden”
Jászai Mari Színház, Népház- Jelmez
 
										MOST Fesztivál - Péterfy-Novák Éva: Egyasszony
Jászai Mari Színház, Népház- Díszlet, jelmez
 
										Művház A SZAKKÖR színházi sorozata Humorfesztivál 2014
Thália Színház- Látvány
 
										Neil Simon: A furcsa pár – női változat
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Díszlet
 
										Para-frázis
HK Produkció- Látvány
 
										Para-frázis
Katona József Színház- Látvány
 
										Peer Gynt
Stúdió K Színház- Díszlet, jelmez
 
										Péterfy-Novák Éva: EGYASSZONY
Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ- Díszlet-jelmeztervező
 
										Pletykák
Vörösmarty Színház- Díszlet
 
										Roló
Thália Színház- Díszlet
 
										Rómeó és Júlia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Jelmeztervező kurzusvezető
 
										Sárga vonal
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Jelmez
 
										Semleges nemek: Scallabouche Theatre
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Látvány
 
										Stuart Mária
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Jelmez
 
										Székely Csaba: Az igazság gyertyái
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.- Díszlet
 
										Székely Csaba: Mária országa
Szegedi Nemzeti Színház- Díszlet- és jelmeztervező
 
										SZEMLE+ / Katharina Blum elvesztett tisztessége – a budaörsi Latinovits Színház előadása
Városmajori Szabadtéri Színpad- Díszlet
 
										TÁP Színház Varieté: Roló
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Díszlet
 
										TÁP SZÍNHÁZ: ALEKSZANDR NYIKOLAJEVICS OSZTROVSZKIJ - Jövedelmező állás
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Díszlet
 
										TÉP
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Rendező
 
										TÉP
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Fordító
 
										Terror
Katona József Színház- Díszlet, jelmez
 
										Terror
Katona József Színház- Jelmez
 
										Tom Schulman: Holt költők társasága
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Jelmez
 
										Übü király (Szabadka)
Thália Színház- Jelmez
 
										Vadászat
Budaörsi Latinovits Színház- Egyéb
 
										Vadászat - Nyilvános főpróba
Budaörsi Latinovits Színház- Egyéb
 
										Varsányi Anna: A szent
Szegedi Nemzeti Színház- Díszlet
 
										Varsói melódia
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Díszlet, jelmez
 
										Varsói melódia
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Díszlet-jelmez
 
										Vinnai András: SZÓVIRÁGOK - Bánki Gergő, Elek Ferenc, Sipos Vera
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
 
										Vízmezők - immerzív installáció
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Díszlet-és jelmeztervező
 
										Volpone
Weöres Sándor Színház- Díszlet- és jelmeztervező
 
										Volpone
Móricz Zsigmond Színház- Díszlet- és jelmeztervezõ
 
										Volpone
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Díszlet- és jelmeztervező
 
										Wil Calhoun: Balkon kilátással
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Látványtervező
 
										XHernádi pont
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Díszlet jelme
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!
 
  
							 
							 
							