Artyści
 
										Éva Gats
Színész, statiszta.
Általános iskolai és gimnáziumi tanulmányait Győrben végezte, ahol a tanulás mellett énekléssel, szertornával, társastánccal és amatőr színjátszással is foglalkozott. Az érettségi után Budapesten, a József Attila Színház stúdiójába járt. Itt szerepelt a Pál utcai fiúkban és a Nebáncsvirág című darabban. 2003 áprilisától már szerepel a…			
Aktualne tytuły
Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.
Színész, statiszta.
Általános iskolai és gimnáziumi tanulmányait Győrben végezte, ahol a tanulás mellett énekléssel, szertornával, társastánccal és amatőr színjátszással is foglalkozott. Az érettségi után Budapesten, a József Attila Színház stúdiójába járt. Itt szerepelt a Pál utcai fiúkban és a Nebáncsvirág című darabban. 2003 áprilisától már szerepel a Centrál Színházban, 2004-től tagja is a színháznak. Szerepelt a Fekete Péter, Az ördög nem alszik, a Legénylakás, a Makrancos hölgy színdarabokban és a Sok hűhó semmiért régebbi változatában. Közben elvégezte a Keleti István Művészeti Iskolát. Szüntelenül foglalkozik énekléssel és tánccal, több helyre hívják fellépni, leginkább operett és musical műfajban.
Szerepei a Centrál Színházban:
Neil Simon: Pletykafészek - Pudney, rendőr őrmester 
Alan Jay Lerner: My Fair Lady - További szereplő 
William Shakespeare: Sok hűhó semmiért - Hírnök 
László Miklós: Illatszertár - Cseléd/Vásárló 
Molnár Ferenc: Delila - Utcazenész 
Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline - Ellie és mások 
 Eisemann Mihály - Somogyi Gyula - Zágon István: Fekete Péter (Marthe a leánya)
 Bemutató: 2009. nov. 20. Centrál Színház (Vidam Színpad)
 Neil Simon - Burt Bacharach: Legénylakás (Lány(4))
 Bemutató: 2005. dec. 31. Vidám Színpad
 
										120 PERC A FÖLD KÖRÜL
RaM-ArT Színház- Aktor
 
										120 perc a Föld körül - A Monarchia Operett előadása
Városmajori Szabadtéri Színpad- Aktor
 
										120 perc a Föld körül - zenés utazás Kálmán Imre dallamaival
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Szereplő
 
										A kutya különös esete az éjszakában
Centrál Színház- Punk lány
 
										A lányok angyalok?! - a Monarchia Operett előadása
Városmajori Szabadtéri Színpad- Aktor
 
										Delila
Centrál Színház- Utcazenész
 
										Illatszertár -
Centrál Színház- Egy hölgy az I. felvonásban Egy hölgy a II. felvonásból
 
										Illatszertár.
Centrál Színház- Egy hölgy az I. felvonásban Egy hölgy a II. felvonásból
 
										Kasimir és Karoline
Centrál Színház- Ellie és mások
 
										Neil Simon: Pletykafészek - a Centrál Színház előadása
Kölcsey Központ- Pudney, rendőr őrmester
 
										Pletykafészek
Centrál Színház- Pudney, rendőr őrmester
 
										Pletykafészek -
Centrál Színház- Pudney, rendőr őrmester
 
										Pletykafészek .
Centrál Színház- Pudney, rendőr őrmester
 
										Pletykafészek..
Centrál Színház- Pudney, rendőr őrmester
 
										Sissi, a magyar királyné
Általános- Stefi, a lánya
 
										Sissi, a magyar királyné
Gyulai Várszínház- Stefi, a lánya
 
										Sissi, a magyar királyné
Hírös Agóra- Stefi, a lánya
 
										Sissi, a magyar királyné
Móricz Zsigmond Színház- Stefi, a lánya
 
										SISSI, a Magyar Királyné - Nagyoperett
GAG Management Kft.- Stefi, a lánya
 
										Sissi, a magyar királyné - Oszvald Marika születésnapi jutalomjátéka
Broadway Ticket Hungary Kft..- Stefi, a lánya
 
										Sok hűhó semmiért - Keszthely
Centrál Színház- Aktor
 
										Sok hűhó semmiért..
Centrál Színház- Hírnök
 
										V. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál - Sissi, a magyar királyné
Veszprémi Petőfi Színház- Stefi
Polecamy
Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.
 
  
							 
							