Person
Szilárd Kovács
Színművész, táncos.
Pályáját 11 évesen kezdte a Győri Nemzeti Színház gyerekszereplőjeként, ahol a Twist Olivér című musical főszerepét alakította nagy sikerrel, valamint a Légy jó mindhaláligban Orczy szerepét játszotta.
A Győri Balett Táncművészeti Szakiskola elvégzése után táncművészi pályája a Győri Balett Együttesében kezdődött 1998-ban. Ott számos…
Nuværende programmer
A nagymama
Szentendrei TeátrumCsiky Gergely A nagymama című alkotása finom humorban, fordulatokban és érzelemben gazdag mű, mely már az első bemutatóján nagy…
Színművész, táncos.
Pályáját 11 évesen kezdte a Győri Nemzeti Színház gyerekszereplőjeként, ahol a Twist Olivér című musical főszerepét alakította nagy sikerrel, valamint a Légy jó mindhaláligban Orczy szerepét játszotta.
A Győri Balett Táncművészeti Szakiskola elvégzése után táncművészi pályája a Győri Balett Együttesében kezdődött 1998-ban. Ott számos produkcióban közreműködött táncművészként, többek között a Carmenben, Carmina Buranában, a Rómeó és Júliában, az Orfeóban és a Purimban. A Budapesti Operettszínházhoz 2002-ben szerződött, ahol a színház repertoárján lévő összes operettben fellép, szólótáncosként a Marica grófnő, a Dr. Bőregér és A víg özvegy című előadásokban látható. A musicalek közül a Szentivánéji álomban lép színpadra Puck haverjaként.
Színházi munkáiból:
2020 Anconai szerelmesek II. - színész Bemutató 2020. szeptember 26.
2019 Alice Csodaországban - színész Bemutató 2019. november 14.
2015 Operett, musical és örökzöld dallamok - ének
2011 Béla király színész
Operett Gála előadó
Bál a Savoyban ének
Csárdáskirálynő
Hippolyt, a lakáj
Operett Nagykoncert
A nagymama - zenés játék 2 részben
Goldmark Károly Művelődési Központ- Ernő, unokája
Ábrahám Pál: Bál a Savoyban
Gyulai Várszínház- Mustafa bei
Anconai szerelmesek
Király Színház- Giovanni
Anconai szerelmesek
Király Színház- Giovanni
Anconai szerelmesek
Király Színház- Giovanni
Anconai szerelmesek II.
Király Színház- Giovanni
Anconai szerelmesek II.
Király Színház- Giovanni
Anconai szerelmesek II.
Király Színház- Giovanni
Anconai szerelmesek II. Bemutató
Király Színház- Giovanni
Bál a Savoyban
Általános- Anden
Bál a Savoyban
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Mustafa
Bál a Savoyban
Váci Mihály Kulturális Központ- Skuespiller
Bál a Savoyban - revü operett két felvonásban
Általános- Mustafa bei
Bál a Savoyban - revü operett két felvonásban
Általános- Mustafa bei
Bál a Savoyban - revü operett két felvonásban
Általános- Mustafa bei
Bál a Savoyban / revü - operett 2 felvonásban
Általános- Anden
Bál a Savoyban / revü - operett két felvonásban
Általános- Mustafa bei
Bál a Savoyban / revü - operett két felvonásban
Általános- Mustafa bei
Bál a Savoyban revü operett 2 felvonásban
Általános- Mustafa bei
Bál a Savoyban revü operett két felvonásban
Általános- Mustafa bei
Bál a Savoyban revü operett két felvonásban
Általános- Mustafa bei
Csárdáskirálynő
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Kaucsiánó Bonifác gróf
Csárdáskirálynő
Hírös Agóra- Bóni
Csárdáskirálynő - A Rátonyi Róbert Színház előadása
Általános- Bóni gróf
Csárdáskirálynő - nagyoperett - Rátonyi Róbert Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Bóni gróf
Csárdáskirálynő - operett
Goldmark Károly Művelődési Központ- Kaucsiánó Bonifác gróf
Csárdáskirálynő - Rátonyi Róbert Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Kaucsiánó Bonifác gróf
Csárdáskirálynő - Rátonyi Róbert Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Kaucsiánó Bonifác gróf
Csodálatos utazás
Király Színház- Skuespiller
Csodálatos utazás
Király Színház- Skuespiller
Csodálatos utazás
Király Színház- Skuespiller
Csodálatos utazás
Király Színház- Skuespiller
Csodálatos utazás
Király Színház- Skuespiller
Csodálatos utazás
Király Színház- Skuespiller
Csodálatos utazás
Király Színház- Skuespiller
Csodálatos utazás
Király Színház- Skuespiller
Csodálatos utazás
Király Színház- Skuespiller
Dérynétől a Rock Színházig
Postakürt Alapítvány- Skuespiller
Dérynétöl István, a királyig
Általános- Anden
Hippolyt, a lakáj
KMO Művelődési Központ és Könyvtár- Tóbiás
Jacobi Viktor: Sybill
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Poire
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Kaucsiánó Bonifác gróf
Kálmán Imre: Marica grófnő
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Zsupán
Király Színház: Alice Csodaországban
Általános- Skuespiller
Király Színház: Alice Csodaországban
Általános- BOHÓC
Király Színház: Alice Csodaországban / Zenés felfordulás gyerekeknek 2 részben
Általános- BOHÓC
Király Színház: Anconai szerelmesek
Általános- Giovanni
Király Színház: Anconai szerelmesek
Általános- Giovanni
Király Színház: Anconai szerelmesek
Általános- Giovanni
Király Színház: Operett 2020
Általános- Skuespiller
Király Színház: Operett 2020
Általános- Skuespiller
Király Színház: Operett Gála
Általános- Skuespiller
Mária főhadnagy
Budapesti Operettszínház- Zwickli Tóbiás
Marica grófnő
Szarvasi Vízi Színház- Zsupán báró
Marica grófnő
NS Produkció- Zsupán
Marica grófnő
NS Produkció- Zsupán Kálmán
MARICA GRÓFNŐ / GYÖNGYÖS
Általános- Zsupán Kálmán
Musicalmesék
Budapesti Operettszínház- Skuespiller
Operett 2020
Király Színház- Skuespiller
Operett 2020
Király Színház- Skuespiller
Operett 2020
Király Színház- Skuespiller
Operett 2020
Király Színház- Skuespiller
Operett 2020
Király Színház- Skuespiller
Operett 2020
Király Színház- Skuespiller
Operett 2020
Király Színház- Skuespiller
Operett Gála - Király Színház
MOMkult- Skuespiller
OPERETTGÁLA
Csiky Gergely Színház- Énekművész
PénteK13 – Moravecz Levente: Tökéletes szerelem – Zenés vígjáték két felvonásban
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Skuespiller
Szentivánéji álom - musical
Budapesti Operettszínház- Puck haverja
TÖKÉLETES SZERELEM
Ráckevei Vénusz Színház- Skuespiller
Újévi Operett Gálakoncert
Általános- Anden
Újévköszöntő Operett Gálaest 2 felvonásban
Általános- Anden
Újévköszöntő Operett Gálaest 2 felvonásban
Általános- Anden
VI. Kálmán Imre Emléknapok - Kálmán Imre: A Cirkuszhercegnő
Kálmán Imre Művelődési Központ- Skuespiller
Zerkovitz-Topolcsányi: Orfeum hercegnő
Mosoly Muzsika Produkció- Közreműködik
Anbefalinger
Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.