művész
Nagy Gábor
Színművész.
1972-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Főiskolásként kapta első filmes szerepét. Fabrícius Antalt alakította a Zsurzs Éva rendezésében 1971-ben készült A fekete város című tévéfilmsorozatban. Keleti Márton 1972-ben készítette el Huszka Jenő: Bob herceg című operettjének tévéfilmváltozatát, amelyben a címszereplőt játszotta. Később Mészáros Márta és…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész.
1972-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Főiskolásként kapta első filmes szerepét. Fabrícius Antalt alakította a Zsurzs Éva rendezésében 1971-ben készült A fekete város című tévéfilmsorozatban. Keleti Márton 1972-ben készítette el Huszka Jenő: Bob herceg című operettjének tévéfilmváltozatát, amelyben a címszereplőt játszotta. Később Mészáros Márta és Fábri Zoltán által a Szabad lélegzet és Az ötödik pecsét című filmekben jutott komoly feladathoz. A főiskola elvégzése után lett a Vígszínház tagja. 1980-ban a szolnoki Szigligeti Színház társulatához került. Öt évad után lett a Thália Színház, a későbbi Arizona Színház tagja, 1997-ben pedig a Soproni Petőfi Színházhoz szerződött, ahol 2023-ig játszott. A Turay Ida Színház társulatának szintén a tagja.
Díjak:
Jászai Mari-díj (2025)
Színpadi szerepeiből:
Szakonyi Károly: Adáshiba....Imrus
William Shakespeare: Hamlet....Laertes
Friedrich Schiller: Ármány és szerelem....Ferdinánd
Csurka István: Döglött aknák....Orvos
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig....Igazgató
Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok....Valentino
Száraz György: A nagyszerű halál....Dőry báró
Beaumarchais: Figaro házassága....Almaviva gróf
Luigi Pirandello: IV. Henrik....Belcredi
Lope de Vega: A magyarországi fenevad....Felipe
Shakespeare: Lóvá tett lovagok....Bunkó
Molnár Ferenc: Doktor úr....Csathó fogalmazó
Shakespeare: Antonius és Kleopátra....Octavius Ceasar
Molière: Tudós nők....Aristie
Jean Anouilh: Becket avagy Isten becsülete....A bíboros
Moretti: Három majom a pohárban....Gile doktor
Szép Ernő: Május....Öngyilkos
Neil Simon: A különterem....Claude
Henrik Ibsen: A tenger asszonya....Lyngstrand
Fejes Endre: Rozsdatemető....Sápadt Béla
Kálmán Imre: A Montmartre-i ibolya....Rotschild báró
Arthur Miller: Az ügynök halála....Charley
Harsányi: A bolond Ásvayné....Pataki András
Hernádi Gyula: Csillagszóró....Jézus
Kodály Zoltán: Háry János....Burkus silbak
Schnitzler: Beláthatatlan táj....Dr. Mauer
Örkény István: Tóték....Postás
Kaufman: Egerek és emberek....Carlson
Molnár Ferenc: A hattyú....Caesar, udvarmester
Páskándi Géza: A hazáért és a szabadságért (Hommage a II. Rákóczi Ferenc)....Fiatal paraszt
Paul Pörtner: Hajmeresztő....Edward Lawrence, régiségkereskedő
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai....Tormándy
Békeffi István–Lajtai Lajos: A régi nyár....Báró Jankovits János
Ödön von Horváth: A végítélet napja....Nyomozó
George Bernard Shaw: Az ördög cimborája....Swindon őrnagy
Katona József: Bánk bán....II. Endre
Huszka Jenő: Bob herceg....Tom apó
Topolcsányi Laura: Segítség, én vagyok a feleségem!....Sándor, Gézáék házibarátja
Topolcsányi Laura: Szellem a spájzban....Márton, Katona unokája, 40 körüli jóképű fiatalember
Zerkovitz Béla: Csókos asszony....Henteslegény és Little Vics
Csongor és Tünde – „Az pogány kúnok idejéből”
Mr.Baltimore: Floridai öröklakás eladó
Neil Simon: Furcsa pár....Speed
August Strindberg: Hitelezők
Rideg Sándor: Indul a bakterház....Zenész
Benedek Elek: Többsincs királyfi....Absolon király
Huszka Jenő: Lili bárónő....Becsei
Nóti Károly: Maga lesz a férjem....Pincér
Jacques Deval: Tovaris
Richard Rodgers: A muzsika hangja....Franz
Kellér Dezső–Horváth Jenő–Szenes Iván: A szabin nők elrablása....Kobak
Moravetz Levente–Venczel Péter: Ali baba és/vagy negyven rabló....Fü Ged Dzsin
Francis Veber: Balfácánt vacsorára....Cheval
Kálmán Imre: Cigányprímás....Mr. Baltimore
Márai Sándor: Kaland....Dr. Szekeres
Karl Wittlinger: Ismeri a Tejutat?....Orvos
Dale Wassermann: Kakukkfészek....Dr. Spivey
Ifj. Alexandre Dumas: Kaméliás hölgy....Varville gróf
Mitch Leigh–Joe Darion–Dale Wassermann: La Mancha lovagja....Nemes úr
Rendezéseiből:
Georges Feydeau: Tragikus hirtelenséggel
Játékfilmek:
Staféta (1971)
Végre, hétfő! (1971)
Harminckét nevem volt (1972)
Csínom Palkó (1973)
Szabad lélegzet (1973)
Kopjások (1975)
Déryné, hol van? (1975)
Fekete gyémántok I–II. (1976)
Az ötödik pecsét (1976)
Defekt (1977)
Teketória (1977)
Kísértés (1977)
A csillagszemű I–II. (1977)
Dóra jelenti (1978)
Sókirályfi menyasszonya (1983)
Mata Hari (1985)
Első kétszáz évem (1986)
Napló szerelmeimnek (1987)
Napló apámnak, anyámnak (1990)
Hoppá (1993)
Túl az életen (1997)
Üvegfal (2005)
Valami madarak (2023)
Tévéfilmek:
A fekete város 1–7. (1971)
Egy óra múlva itt vagyok (1971)
Bob herceg (1972)
A medikus (1974)
Csontváry (1975)
Zendül az osztály (1975)
A lőcsei fehér asszony (1977)
Császárlátogatás (1977)
Fogságom naplója (1977)
Az ünnepelt (1978)
Viszontlátásra, drága (1978)
Küszöbök (1978)
IV. Henrik király (1980)
Családi kör (1980)
Tündér Lala (1981)
Három szabólegények (1982)
A béke szigete (1983)
Mint oldott kéve 1–7. (1983)
A Klapka légió (1983)
Gyalogbéka (1983)
Egy szerelem három éjszakája (1986)
Szomszédok (1989)
Freytág testvérek (1989)
2025 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Forgószínpad - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Osgood Meeker, állandó látogató
A doktor úr
Óbudai Kultúrális Központ- Színész
A kőszívű ember fiai
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Színész
A MALÁJI LÁNY
Turay Ida Színház- Színész
A MALÁJI LÁNY
Turay Ida Színház- Színész
A MALÁJI LÁNY
Turay Ida Színház- Színész
A maláji lány
Turay Ida Színház- Színész
A MALÁJI LÁNY
Turay Ida Színház- Színész
A MALÁJI LÁNY
Turay Ida Színház- Színész
A muzsika hangja
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Franz, az inas
A muzsika hangja
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Franz, az inas
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ
Turay Ida Színház- Marhakereskedő
A vöröslámpás ház
NS Produkció- Marhakereskedő
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ zenés vígjáték két részben
Általános- Marhakereskedő
A vöröslámpás ház - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Marhakereskedő
Aida ( musical )
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- FÁRAÓ
BALFÁCÁNT VACSORÁRA Vígjáték 2 felvonásban
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Cheval
Bánk Bán
Veszprémi Petőfi Színház- II. Endre, magyar király
Bánk bán
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- II. Endre, magyar király
BOB HERCEG
Turay Ida Színház- TOM APÓ, ANNIE APJA
CIGÁNYPRÍMÁS
Turay Ida Színház- Mr. Baltimore
Cigányprímás
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Mr.Baltimore
Cigányprímás
Turay Ida Színház- Mr. Baltimore
Cigányprímás
Turay Ida Színház- Mr. Baltimore
Cigányprímás
Turay Ida Színház- Mr. Baltimore
Cigányprímás, Soproni Petőfi Színház - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Mr. Baltimore
CSAK KÉTSZER VAGY FIATAL
Turay Ida Színház- Tom
CSAK KÉTSZER VAGY FIATAL
Turay Ida Színház- Tom
CSAK KÉTSZER VAGY FIATAL
Turay Ida Színház- Tom
Csak kétszer vagy fiatal
Turay Ida Színház- Tom
CSAK KÉTSZER VAGY FIATAL
Turay Ida Színház- Tom
CSÓKOS ASSZONY
Turay Ida Színház- Báró Tarpataky
Déryné bérlet 2019. ősz 1.ea. Szellem a spájzban
KMO Művelődési Központ és Könyvtár- Vilmos
ÉGBEN MARADT REPÜLŐ
Turay Ida Színház- Színész
Francis Veber: BALFÁCÁNT VACSORÁRA
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Színész
HAJMERESZTŐ
Turay Ida Színház- Színész
Hajmeresztő
Turay Ida Színház- Edward Lawrence, régiségkereskedő
Hajmeresztő
Turay Ida Színház- Színész
Hajmeresztő
József Attila Színház- Edward Lawrence, régiségkereskedő
Hajmeresztő
Pólus Film-Színház- Edward Lawrence régiségkereskedő
HAJMERESZTŐ
Turay Ida Színház- Edward Lawrence régiségkereskedő
Hajmeresztő - A Turay Ida Színház vendégjátéka
Kálmán Imre Művelődési Központ- Edward Lawrence régiségkereskedő
HOSSZÚHAJÚ VESZEDELEM
Turay Ida Színház- Tamás, bankigazgató
Hosszúhajú veszedelem
Turay Ida Színház- Tamás, bankigazgató
HOSSZÚHAJÚ VESZEDELEM
Turay Ida Színház- Tamás, bankigazgató
Hosszúhajú veszedelem
Turay Ida Színház- Színész
Huszka:Bob herceg-nagyoperett
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Tom apó
Interaktív krimiszínház - Hajmeresztő
Orfeum Club- Edward Lawrence, régiségkereskedő
Kakukkfészek
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Színész
Körmendi Bérlet: Na, de államtitkár úr
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Gróf Perényi Zoltán
La Mancha lovagja
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Urak
La Mancha lovagja
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Nemes urak
Liliomfi
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Schwartz Hanzi Adolf
MAGA LESZ A FÉRJEM
Turay Ida Színház- Pincér
Maga lesz a férjem - zenés vigjáték
Moravetz Produkció- Pincér
MAGA LESZ A FÉRJEM!
Turay Ida Színház- Pincér
Maga lesz a férjem!
Turay Ida Színház- Pincér
MAGA LESZ A FÉRJEM!
Turay Ida Színház- Pincér
Maga lesz a férjem! - zenés vígjáték - a Turay Ida Színház előadása
Kölcsey Központ- Pincér
Makói Muzsika: Van, aki forrón szereti
Hagymaház- Morton felügyelő
My fair lady
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Pickering ezredes
Nyitott ablak
Móricz Zsigmond Színház- Dobos
Operettfesztivál - Móricz Zsigmond: Sári bíró - zenés vígjáték két részben -
Hagymaház- Pengő Kovács, nagygazda
Operettfesztivál - Nóti - Márkus - Nádasi: Maga lesz a férjem - mai operett két részben -
Hagymaház- Pincér
Osztrigás Mici
Kálmán Imre Művelődési Központ- Színész
Osztrigás Mici
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Színész
PÁRIZSI ÉJSZAKÁK
Turay Ida Színház- Arno Nyberg, Erik apja
PÁRIZSI ÉJSZAKÁK
Turay Ida Színház- Arno Nyberg, Erik apja
PÁRIZSI ÉJSZAKÁK
Turay Ida Színház- Arno Nyberg, Erik apja
R. ALDRIGE/ TURAY I. SZÍNHÁZ: CSAK KÉTSZER VAGY FIATAL
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Tom
Ron Aldridge: Csak kétszer vagy fiatal
Általános 2- Tom
Russel: Vértestvérek - musical
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Mr. Lyons
Sári Bíró
Pólus Film-Színház- Pengő Kovács, nagygazda
SÁRI BÍRÓ
Turay Ida Színház- Pengő Kovács, nagygazda
Sári bíró
Turay Ida Színház- Pengő Kovács, nagygazda
Sári bíró
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Pengő Kovács, nagygazda
Segítség, én vagyok a feleségem!
Turay Ida Színház- Színész
SUGAR - Broadway musical -a "Van aki forrón szereti" c.film forgatókönyve alapján -Turay Ida Színház
Kölcsey Központ- Morton felügyelő
Sugar - Van, aki forrón szereti
C&M Hungary Kft.- Morton felügyelő
SUGAR - Van, aki forrón szereti
Turay Ida Színház- Morton felügyelő
SUGAR, Van, aki forrón szereti
Turay Ida Színház- Morton felügyelő
Szarka Gyula – Szálinger Balázs: Zenta, 1697
Gyulai Várszínház- Színész
Szellem a spájzban
Turay Ida Színház- Színész
SZELLEM A SPÁJZBAN
Turay Ida Színház- Vilmos
SZELLEM A SPÁJZBAN
Turay Ida Színház- Vilmos
SZELLEM A SPÁJZBAN
Turay Ida Színház- Márton
Szellem a spájzban
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Vilmos
Szellem a spájzban - kísértetkomédia
Óbudai Kultúrális Központ- Vilmos
Tamási Áron: Vitéz lélek
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Ambrus
Tapolcsányi Laura: Szellem a spájzban - a Turay Ida Színház előadása
Kölcsey Központ- Vilmos, a Katona unokája
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Na, de államtitkár úr - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Gróf Perényi Zoltán
Topolcsányi Laura: A vöröslámpás ház
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Marhakereskedő
VAN, AKI FORRÓN SZERETI
Turay Ida Színház- Morton felügyelő
Van, aki forrón szereti
Turay Ida Színház- Morton felügyelő
Van, aki forrón szereti!
Turay Ida Színház- Morton felügyelő
Vértestvérek
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Mr. Lyons
VÉRTESTVÉREK
Turay Ida Színház- Mr. Lyons
Vértestvérek
József Attila Színház- Mr. Lyons
VITÉZ LÉLEK
Turay Ida Színház- Ambrus
VITÉZ LÉLEK
Turay Ida Színház- Ambrus
VITÉZ LÉLEK
Turay Ida Színház- Ambrus
Vitéz lélek - Turay Ida Színház
Broadway Ticket Hungary Kft..- Ambrus
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!